Hat éve tüntet a békéért egy férfi a Westminsternél
2007-06-03 - 20:01:03

Ezen a hétvégén töltötte be a hatodik évét az egyszemélyes állandó béketüntetés a brit parlament épületével szemben. Brian Haw egy megafonba kiabálva hívja fel minden nap a képviselők figyelmét arra, hogy helytelen támogatni a háborúkat.

Az 57 éves férfit a brit honatyák már töbször is megpróbálták elhallgattatni. A rendőrség szerint Haw plakátjai mögött terroristák bújhatnak meg, ezért a demonstrációt veszélyesnek nyilvánították a parlament közelében és 2006 májusában eltávolították a plakátok nagy részét. Egy bíró azonban idén januárban alaptalannak találta a feltételezést, így a férfi pert nyert és maradhatott.

Az aktivista kezdetben az iraki szankciók ellen tiltakozott, majd az afganisztáni és az iraki háború ellen. Mint elmondta, úgy akar belenézni a gyermekei szemébe, hogy elmondhassa, "mindent megtett azért, hogy megmentse azokat a gyerekeket Irakban és más országokban, akik a brit kormány igazságtalan, erkölcstelen és pénzhajhász politikája miatt halnak meg".

Brian Haw-t tavaly a brit 4-es televíziós csatorna (a Channel 4) az év leginspirálóbb poltikai személyiségévé választotta. A férfi közel 600 plakátjáról és transzparenséről készült replika pedig részt vesz az idei Turner-díj pályázaton.



További cikkek a témakörből
Saját anyja szerint jót tesz a börtön Paris Hiltonnak
2007-06-06 - 13:36:13
Jobb ember lesz börtönbüntetése után Paris Hilton - jelentette ki a hotellánc örökösének édesanyja. Közben az a börtönruhát, amely a felpróbálás után nem volt jó Paris Hiltonra, már az eBay-en árverezik.
Botrány: bunda volt a tehetségkutató végeredménye?
2007-06-06 - 13:36:55
Áll a bál a brit ITV csatorna tehetségkutató műsora körül, ugyanis az egyik, kiesett résztvevő azt állította, hogy a zsűri belenyúlt a közönségszavazatokba, hogy kedvencei léphessenek tovább. Az érintettek tiltakoznak és nem értik az egészet.
A Jackass-t másolta négy fiatal Angliában, vádemelés lett belőle.
2007-06-03 - 17:19:19
A rendőrséget riasztották, miután az idióta kísérleteiről és még morbidabb beugratásairól híres tv műsort, a Jackass-t próbálta utánozni négy fiatal Angliában.
Paul Newman 10 millió dollárt adott volt Főiskolájának
2007-06-03 - 16:48:59
Paul Newman, Hollywood egyik örök csillaga nem egy fukar fickó. Egykori Főiskolájának 10 millió dollárt (1,8 milliárd Ft) adományozott, hogy egy alapítványt hozzanak létre.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu