Elkészült a memóriajavító csodaszer
2007-05-31 - 10:26:01

Új memóriajavító szert kísérleteztek ki amerikai kutatók. Az elegy kizárólag természetes anyagokat tartalmaz: szőlőt, teát, kakaót és áfonyát.

A memóriajavítót eddig kizárólag egereken tesztelték, de rájöttek arra is, hogy még erőteljesebb hatás érhető el azzal, ha fogyasztása rendszeres testmozgással párosul.
Az elegy epicatechint tartalmaz, egy olyan vegyületet, amely segít a kardiovaszkuláris betegségek, például az infarktus vagy az agyérgörgy megelőzésében, és javítja az agy vérellátását.
A kutatók először két csoportra osztották az egereket. Az egyiknek hagyományos táplálékot adtak, a másiknak pedig az elegyet. A csoportokat szintén megfelezték, voltak, akiket tréningeztek és voltak, akiket nem.

Egy hónap után azt a feladatot kapták, hogy megtalálják a kivezető utat egy vízzel teli kádból. Kiderült, hogy a legtovább azok emlékeztek a kijárat elhelyezkedésére, akik a speciális diétát kapták, és mellette tornagyakorlatokat is végeztek.
A kutatók most azt tervezik, hogy a kísérletet nagyobb állatokon, később pedig embereken is elvégzik.

(IR)



További cikkek a témakörből
Itt a jövő: az egérnek és a billentyűzetnek vége
2007-05-31 - 10:27:14
Bemutatta új, érintőképernyős számítógépét a Microsoft. A szerkezet a Surface (Felszín) nevet kapta.
Hétszázezerért Görögországba, taxival
2007-05-31 - 10:29:02
Taxit bérelt egy idős nő, hogy délkelet-angliai otthonából görögországi nyaralása helyszínére jusson, mert nem kedveli a repülést. Az utazás végén óriási összeg ütötte a taxis markát.
Keira Knightley, mint Diana hercegnő?
2007-05-30 - 13:41:00
Keira Knightley indulhatna a legnagyobb eséllyel Diana hercegnő szerepéért egy életrajzi filmben.
Második elvonóján a sztárpalánta
2007-05-30 - 13:39:56
Lindsay Lohan idén már másodszor vonult be elvonókúrára, ahol alkoholproblémáját próbálják kezelni, közölte kedden a színésznő sajtósa. A húsz éves Lohant a hétvégén ittas vezetés miatt letartóztatták, miután autójával kisebb balesetet szenvedett.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu