"Pakoljon össze, kisasszony, túl nagyok a mellei!"
2007-05-27 - 12:20:47

Kirúgták azt az ingatlanügynököt, aki Európa legnagyobb melleit akarta megcsináltatni magának, a főnöke szerint azonban hatalmas domborulatai rontották a cég imázsát.

A 29 éves Annina Ulrich, aki polgári foglalkozása mellett modellkedik is, bevallotta: odavolt azért, hogy megcsináltathassa az operációt, amely után 42 H-s méretű melltartókat kellett beszereznie.
"Gyerekkorom óta hatalmas mellekről álmodtam. Valóságos mellműtét-függő lettem" - mondta a nő.

"Boldog vagyok, amikor reggelente megnézem a tükörben a szupermelleimet. Az ügyfeleim szerint is nagyszerűek. Nem értem, a főnököm miért gondolja azt, hogy nem előnyösek a cég számára" - tette hozzá Annina Ulrich.
Főnöke akkor bocsátotta el, amikor a nő Olaszországba utazott egy fotózásra, hogy az ott készült képeket erotikus magazinokba adhassa el.

"Mire visszatértem, kiraktak. A főnököm szerint a képek nagyszerűek, de a publikálásuk nem illene a cég imázsába" - mondta a nő, aki most saját ügynökséget szeretne nyitni, hogy kihasználja méretes büszkeségeit.
Tervei szerint a névjegykártyáira nyomtatja a melleiről készült fotókat, hogy azzal csalogassa magához az ügyfeleket.

(IR)



További cikkek a témakörből
Végleg visszavonul a hollywoodi legenda
2007-05-28 - 09:04:00
82 éves korában végleg visszavonul Hollywood egyik leghíresebb sztárja. Paul Newmant kilencszer jelölték Oscar-díjra, ötvennél több filmben játszott főszerepet, de ma már úgy érzi: képtelen olyan színvonalon játszani, amilyent elvár önmagától.
Sokkoló figyelmeztetés az italosüvegeken
2007-05-28 - 09:05:44
A cigarettásdobozokon megszokott sokkoló figyelmeztető feliratokat felteszik az italosüvegekre is Nagy-Britanniában 2008 végétől.
Kitüntették a "Paraszt" Dokit
2007-05-27 - 12:17:27
A brit birodalom lovagrendjének tagja lett Hugh Laurie. A brit színésznek maga II. Erzsébet adta át az elismerést a Buckingham Palotában.
Ma dől el, ki ünnepelhet Cannes-ban
2007-05-27 - 11:26:04
Vasárnap este derül ki, hogy a 2007-es évben kik nyerik a legnagyobb presztízsű filmfesztivál díjait

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu