Akik tegnap ünnepelték a karácsonyt
2007-05-26 - 18:17:33

Pénteken ünnepelte a karácsonyt egy kongói keresztény szekta. A kisegyház vezetői ugyanis "ráébredtek", hogy Jézus Krisztus nem decemberben, hanem május 25-én született.

A Kimbangu egyházat 1921-ben alapította a korábban baptista misszionáriusoknál tanuló Simon Kimbangu, és jelenleg mintegy 3 millió követője van, legnagyobb részük a Kongói Demokratikus Köztársaságban él.

Az egyház vezetői 1999-ben ébredtek rá arra, hogy Jézus Krisztus nem decemberben, hanem május 25-én született, így ekkor kell megünnepelni is. Ez abban az évben történetesen egybeesett az egyház egyik vezetője, Salomon Kiangani Dialungana 80. születésnapjával.
A zöldbe és fehérbe - a remény és az ártatlanság színeibe - öltözött hívők idén is felvonultak a Kongói Demokratikus Köztársaság - az egykori Zaire - fővárosában, Kinshasában. A napot evéssel, tánccal és imádkozással töltötték a városközpontban.

Az alkohol fogyasztása tilos, az egyházi vezetők fényképeit viszont nagy mennyiségben árulták. Kínáltak képeket az egyház Nkandában működő központjáról is, amely Simon Kimbangu egykori otthona, és már Új Jeruzsálemnek nevezik.
Az egyház viszonylag kevés követője ellenére meglehetősen magabiztos, vezetői szeretnék elérni, hogy a világ összes kereszténye május 25-én ünnepelje Jézus Krisztus születését.



További cikkek a témakörből
Az utazásszervező vett magának egy középkori települést
2007-05-26 - 18:19:09
A TUI német utazási iroda vásárolt magának egy komplett falut az olaszországi Toszkánában.
Majdnem 100 országban láthatják a Budapestről Bamakoig című filmet
2007-05-27 - 11:25:32
Kiemelt műsorként a világ 98 országában mutatja be a Budapestről Bamakoig című magyar dokumentumfilmet két hét múlva a Travel Channel. Az idei Nagy Afrikai Futam eseményeit feldolgozó road movie az első magyar készítésű film, amelyet a tematikus utazási tévécsatorna a műsorára tűz.
Újabb bevételnövelő ötletek Ivádon - Stephen Colbert mégis kaphat egy hidat
2007-05-26 - 18:05:14
Eddig egyetlen világsztárt sem hozott lázba, hogy fizessen egy saját utcanévért Ivádon.
Sötétben nyomják az utolsó Harry Potter könyvet
2007-05-26 - 18:04:17
A lehető legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette nyomtatják ki egy németországi nyomdában a Harry Potter sorozat utolsó, hetedik kötetét - tudta meg a Daily Mirror.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu